Hírek

Pécsi Borozó- CF forradalom?

Két tucat cabernet franc a Szerdai Borklubban

Három hónapja lassan, hogy a Szerdai Borklubban két tucat plusz még egy cabernet franc került ki a kóstolóasztalra. A Pécsi Püspöki Pincében jöttünk össze, voltunk szép számban, törzstagok és a villányi választott vezérfajta alkalmi kedvelői is. Javarészt Villány, javarészt 2006, de voltak máshonnan és más évjáratokból is. Kóstoltunk magyarok és nem mellesleg ideiglenesen hazánkban tartózkodó amerikai, ausztrál és indiai borászok is. Született persze végeredmény, tizenhét ugrotta meg a lécet, vagyis került 80 pont fölé – az átlagot osztom meg most a publikummal.

A cabernet franc tesztre nagyon hosszasan készültünk. Magunk miatt is, de legfőképpen azért, mert éppen Villányban volt dr. Yashoda Devi, aki Indiából azért jött el Villányba, mert egy Malatinszky cabernet franc teljesen elbűvölte. Megpróbáltunk mutatni mást is, hiszen egy bor még nem tesz ki egy borvidéket, márpedig Villány a cabernet franc igazi hazája címre aspirál. 25 cabernet franc nem kevés. Köztük 16 éppen villányi. Évjáratban 2007-től egészen 1995-ig. Egy kis utazás a dél-pannon CF-világban. Összességében mondhatjuk izgalmasnak, noha nagy meglepetések nem születtek. Kicsik talán. Kezdjük a nyolcvan pontnál, a borokról csak tömör leírást adva.

Gere Tamás és Zsolt Villányi CF 2002
Elég tömény, mély szín, de már érett kort mutató illat. Nem jellemzi a gazdag gyümölcsösség, inkább a palackérlelés egyébként nem kellemetlen, sőt kedvelhető jegyeit mutatja fel. A korty szebb, itt még némi szedres-csokis jegyek megmutatkoznak, de már sürgősen bontani kell. 80 pont.

Vylyan Villányi CF 2004
Nem adja könnyen magát, hagyni kell, hadd jusson levegőhöz. A türelmeseknek mutat gyümölcsöket (és kis paprikásságot is), érett, fás-pirosbogyós hangsúlyú zamatában pedig még van lendület, viszont nem túl hosszú. 81 pont.

Szemes Villányi CF 2007
Elsőre nem túl intenzív, de szépen hagyja magát, jönnek a vad, erdei bogyók, némi málna, kis füstösség. A tanninok nem simultak össze, a gyümölcsöket a végén elnyomja egy kis (amúgy édesérzetet is keltő) többlet-alkohol. Vastag, de fiatal anyag. 81 pont.

Takler Szekszárdi CF 2007
Elég sűrű, intenzív anyag. Illatában elég sok fa és szeder, fahéj és vanília, némi párolt káposzta. Kortyban a szájpadláson érezni a barrique mértékét. Nem kevés. Szerencsére a bor is elég masszív, viszonylag jól bírja. Gazdag, de a gyümölcsösség nem tud felülkerekedni. A vége szárít és melegít. 82 pont.

Pécsi Püspöki Pincészet Szekszárdi CF 2002
A termelő Vida Péter. Érett bor. Nem mondanám fáradtnak egyáltalán, talán kortyban jobban érezni a kort. Lassan nyílik, lecsitult, elegáns, frissesség helyett máltóság, lassú kortyokban fedezzük fel, érett, szárított, aszalt gyümölcsösség, kis kesernyével a végén. 82 pont.

Nitt Villányi CF 2006
Kicsit poros illat. Szőlő és spárga, kis datolyával. Zamatában szétfőtt, lekváros gyümölcsök széles spektrumát vonultatja fel. Nincs benne semmiből se sok, se kevés. Kerek kortyú, jóivású, de nem túl komplex bor. 83 pont.

Sauska Villányi CF 2007
Sötét, szinte fekete. Vanília, fűszerek és némi édesgyökér. Intenzív zamatában még az újfahordós jegyek dominálnak, habár mögüle felsejlik, hogy érett, gazdag alapanyag került a hordókba. Sok érett, kézfestő fekete gyümölcs a lecsengésben, némi kesernyével az utóízben. 83 pont.

Vylyan Villányi CF 2006
Elég behízelgő illat, érett és picit édeskés. Sok vanília, sok szeder, gazdag csokisság, főleg kortyban. A test közepesnek mutatkozik, eleinte a gyümölcsök gazdagsága és a szép hordós érleltség viszi, de aztán fárad és a végére valahogy kiürül, nem elég intenzív a zárása. 84 pont.

Gere Tamás és Zsolt Villányi CF 2003
Illatban elsőre zavar némi fülledtség, kis büdi, de pár perces szellőztetés után már szebb arcát mutatja. Jó struktúra, korrekt savak, érezni a tölgyfahordót és áfonyás-szedres gyümölcsösséget egyaránt. Elég tartós íz. 84 pont.

Pécsi Püspöki Pincészet Szekszárdi CF 1998
A termelő Vida Péter. Az egyetlen múlt századi, amelyik bekerült a nyolcvan pluszosok közé. A korához képest valóban jól tartja magát. Nem volt egy nagyon nagy játékos tíz éve sem, de egy korrektül összerakott, természetes cabernet franc, fajtajelleges még most is. Van sav, gyümölcs, dohány, szép a vége is. 85 pont.

Radó Szekszárdi CF 2006
Lassan nyíló, visszafogott , kicsit paprikás illat. Aztán csak megindul, és le se lehet állítani: szedres-fűszeres illatokkal, ízekkel, kicsi borsos csoki, kicsi menta, kerek csersavak. Mindenből van benne, de nem túl masszívan. Elegáns, ráadásul jóivású. 85 pont.

Vylyan Villányi CF 2003
Illatában meggy és peppermint. Kortyban érett, korrekt, kicsit talán már lekváros-édeskés vonások dominálnak benne. Szép struktúra, gazdag gyümölcsösség, sok bogyóssal, keleti fűszerekkel, simulékony tanninokkal. A végére pici alkoholosság vesz vissza a harmóniából. 86 pont.

Pécsi Püspöki Pincészet Mohácsi CF 2006
A termelő Eberhardt György. Szép, bordó szín, illatában határozott, gyümölcsös és vaníliás. Érett, kerek bor. Ízvilága is vaníliás, fűszeres, erdei gyümölcsös. Közepesen hosszú korty. Nem túlontúl komplex, de igényesen kidolgozott bor, aminek még mindig húznak a tanninjai. 86 pont.

Tüske Szekszárdi CF 2006
Természetes, tiszta illatokkal közeledik, van benne ánizs és fűszerpaprika, szép, gyümölcsös. A gyümölcsösség szájban még fokozódik, az áfonya és a feketeribizli, pluszban még a friss, zamatos málna uralják a terepet. Jó arányok, kellemes savak, egyben van. 87 pont.

Bock Villányi CF 2003
Erőteljes, intenzív, mintha nem is hat éves volna. Csokis-áfonyás, mentás-szedres ízvilág, sok és határozott hordóval, de ez most cseppet sem zavaró. Élő anyag, izmos tanninokkal és picit szárító alkohollal, de emellett hihetetlen gazdagsággal és intenzitással. A masszív is lehet elegáns. 88 pont.

Sauska Villányi CF 2006
Nagyon komplex, összetett bor, már illatában sem egyszerű megfejteni. Sok benne minden. Az alkohol, a tannin, a barrique, a gyümölcs, feszes a struktúra, de egyelőre még feszítik is szét. Egyben marad és simul. Pár nap után még mindig nagyon egyben van. Szegfűszeges-csokoládés, majd szedres-áfonyás. Az eleganciához még kell neki időt hagyni. 89 pont.

Malatinszky Villányi CF 2003
A bor, amit 25 franc közül vakon is kiszúrt Yashoda Devi. Hát igen, aki emiatt jön Villányba, ez a legkevesebb. Jobbat most sem tudtunk mutatni. Málna és szeder. Piros bogyósok. Sok-sok gyümölcs. Kortyban telt, csokis, finoman kibontakozó gazdagsággal. Tannin-sav összhang. A gyümölcsösség arányban az alkohol magas fokával. Izgalmas, arányos, elegáns, nem hogy nem őszül, de még szemüveg se kell neki. 91 pont.

Nos, kellene valami összegzés. Van-e Villányban cabernet franc forradalom? Nem tudom. Tényleg nem. De kétségkívül jó kóstoló volt. Nagyon sok borral, de legalább megmutatkozott a cabernet franc változatossága, ugyanakkor sok fontos termelő és sok fontos bor hiányzott. A huszonötből csak 8 hullott ki a rostán, ami nagyon jó arány. A többiek közül viszont volt 8 olyan bor, amit bármikor szívesen újrakóstolnék. A pincémben is kellenének. A négy 2006-os, a három 2003-as és egy 1998-as. A 2007-esek túl fiatalnak bizonyultak, az érettséget, a harmóniát most inkább szerettük. Sokan féltették 2003-at – nem kellett. Részünkről a rövid konklúzió: folytassa, cabernet franc!


http://www.pecsiborozo.hu/blog/cf_forradalom#more

Egy nő valóban több ízt érez? – Mészáros Erika beszélgetése Malatinszky Csabával

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Nam lorem orci, sodales vitae arcu vitae, maximus tincidunt arcu. Vestibulum ullamcorper ligula in sodales

Tovább

Egy nő valóban több ízt érez? – Mészáros Erika beszélgetése Malatinszky Csabával

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Nam lorem orci, sodales vitae arcu vitae, maximus tincidunt arcu. Vestibulum ullamcorper ligula in sodales

Tovább

Egy nő valóban több ízt érez? – Mészáros Erika beszélgetése Malatinszky Csabával

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Nam lorem orci, sodales vitae arcu vitae, maximus tincidunt arcu. Vestibulum ullamcorper ligula in sodales

Tovább